KISS JENŐ: CICÁNK SORSA
Cicánk, kiről oly szépen írtam én,
oly szívből, akkor:
a megpróbáltatások idején,
s kiért aggódtam, mikor elmaradt,
valóban eltűnt, elpusztult szegény.
Rossz sejtelmem bevált, bevált! A sors
lesújtott rá is,
hiszen a bajban ő volt a soros-
a sorsunk baljós csillaga alatt
már csak rá sújthatott az Ostoros.
Az őshit úgy tartja: az állatunk
elpusztulása
bennünket ment meg. Nos, úgy állhatunk
szegény cicánknak emléke előtt,
hogy felmagasztosul a bánatunk.
De tett ő mást is: ránk hagyta fiát!
A szomszéd házban
él ő és onnan jő naponta át,
kihízeleg valami ehetőt,
majd szépen, csendben elhordja magát.
Ránézni szívtipró gyötrelem.
Akár az apja!
A színe, alkata, a könnyeden
cikázó farka teljesen olyan-
S mint apja, úgy beszélget ő velem.
Igen, beszélget. Érti szavamat
és rádorombol.
És hozzám simul, lábamnál matat,
s időnként néz hosszan, komolyan-
teszi, mi holt apjával megszakadt.
tudom,nem értek ilyent meg sokan,
de vannak még csodák az ég alatt!
UTÓIRAT
Cicák sorsa c. versemhez
ne olvassátok el,
hisz nincs már ő sem,
eltűnt egy szép napon
a bűvös körben.
Eltűnt. Mi lett vele,
nem tudja senki-
Kiment és kiderült:
örökre ment ki.
Mért hagynak sorra el
kedves cicáink?
helyettünk tűnik el
egyik s a másik?
Bennünket óvnak ők
valami bajtól?
cicák,nem védtek meg
minket attól!
Nem csak ti hagytok el,
de annyi minden!
A dal a tetterő,
a hév a szívben-
A gyermek, a család,
mind, mi körülvett;
eltűnik rendre mind,
mi tovatűnhet.
Jelkép számomra hát
cicáink sorsa,
hogy mint hagy minket el,
mi jó volt ,sorra.
Búcsúzunk szüntelen
ettől, meg attól,
míg majd elköszönünk
a holdtól, naptól.